Rám se írsz, nem is hívsz. napok telnek el. vonszolom magam. Valami belém markol és lüktet. valami belém hasít és szúr. a nappalok még telnek, mert sok a munka, az iskola.. de az éjszakák… nem alszom, nem eszem, hányingerem van, szédülök, remegek. rosszul vagyok, nincs kedvem, nincs erőm, megmagyarázhatatlanul rám tör a sírás. direkt kikapcsolom a telefonomat, hogy ne várjak semmit, aztán ez gyötör, visszakapcsolom, semmi, majd újra ki." minden reggel megnézem, hogy nem adtál-e magadról akármilyen életjelet. és legszivesebben minden pillanatban megnézném, hogy nem hivtál-e.
jo. tudom. elismerem. beteges.
de mit tegyek...mit tegyek, ha ugy érzem, hogy fontos vagy?a legfontosabb?
sohaaj.
..
és ma végre felhivtál. és hallottam a hangodat, és éreztem, hogy minden a régi a jo. és éreztem, hogy szeretlek ésésés. erre már nincsenek szavak
P(L)
Legyek ügyes, hogy nevess, vagy újra szeress,
Hogy ne temess el, bár érted feltámadnék ezerszer,
Könyörgök az égieknek, hogy többet ne vessz el.
Nekem büntetés a csend, nekem emberfeletti kín,
Ha nem szól a hangfal, ha csendes már a rím.
Soha, soha, soha nem érzek együtt veletek
Könnyes lehet a szemetek, de nem érdekel a lelketek
Akkor is elmebeteg maradok, ha belegebedek
Ha síró gyereket látok, én a szemébe nevetek.
R: remélem érzitek. hogy ez itt nektek szol. off!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése