2011. október 23., vasárnap

holnap iskola. 2 hét szünet után ismét.
mindjárt megőrülök.
nem is az, hogy sok az elvárás. nem
tudom hogy helyt tudnék állni.
a gond az emberekkel van.
ordítani tudnék az összessel. KI VAGY TE HOGY ELÍTÉLJ ENGEM ?
egy éve elkövettem egy hibát.
nem mintha bárkinek, bármi köze lenne hozzá. nem mintha bárkit érintene a dolog.
illetve csak egy valakit.
nem mintha ha bárkit megbántottam volna.
csak hát ezek az emberek máshogy látják.
egésszen máshogy.
kösz, bazmeg.
pontosan 2 hete nem tudok aludni emiatt.
kipróbáltam mindent, ittam, rágyújtottam nem is akármilyen cigire.
azt hittem az majd elfeletteti velem. azt hittem azután más lesz.

de nem lett.
én próbálok tovább lépni, de ti nem hagytok.
MIÉRT NEM

ma éjjel ismét nem fogok tudni aludni, mert tudom hogy holnap a megfelelő pillanatot várjátok, hogy megszégyenítsetek, hogy leromboljátok azt, amit fölépítettem, hiszen miért ne, igaz ?

2011. október 3., hétfő

cserben hagytak. te is, ő is. mindenki.

Mikor beszéltünk utoljára? Napok teltek el.

Lecseréltél... valamire. vagy valakire?
tudom.

"Valaki sír itt a sűrű, hideg ködben. Talán én vagyok?"

igen én.
állok a medence szélén. csönd van. valahol a távolban az a hátborzongató zene szól.
Nincs itt senki. Csak én és a víz.
Beleérintem a lábujjam hegyét a vízbe.
Kiráz a hideg. Úgy döntök, mégis beleugrok.
már nincs mit veszítenem.
Annyira békés itt a medence alján.
Körbenézek. csak én és a víz.
Fölpillantok. isteni érzés. mintha kilométerekkel lebegnék a valóság alatt. Tényleg megnyugtató.
Aggódni kezdtek. Fogy a levegőm.
Égeti a tüdőm. Végre érzek valamit! csak az az üresség volt eddig....
A fájdalom az egész testemet megbénítja.
Érzem a késztetést, a rohamos késztetést, hogy tegyek valamit.
nem tehetem.
Csak én és a víz.
tökéletes lenne ha rágyújthatnék itt a medence fenekén.
ez megint a lélegzésre emlékeztet.
nem tehetem.

Másodpercekkel később érzem ahogy a lábam ellöki a testem a kőpadlótól. fölúszom.
Zihálva kapkodom a levegőt.

újra az a zene.
zokogni kezdek.
hát most sem sikerült.

kimászom a vízből.
Elég.

Percekig mintha megállásnélkül csak belélegezném a levegőt.

A vizes padlón fekszem.
az az üresség. megint.

nincs kedvem vissza menni a vízbe.

Fölé állok megint .
gyönyörű

talán én is az voltam egykor. sokan mondták... de a valóság megfertőzte a lelkem.

és hát...
nézd meg mi lettem...
az a sok mocskos dolog amit tettem...
kiábrándító.