2011. július 23., szombat

I keep telling myself this is the last time but it just keeps happening.

Nem tudom, hogy az élet még hányszor akarja elvennni tőlem, azt az érzést.
Amikor érzem, hogy minden rendben van, amikor Vele vagyok és fogja a kezem és épp elárulja, hogy mit érez és kiderül, hogy ugyanazon jár az agyunk...
Amikor nyugodtan rágyújthatunk, mert nem kell aggódni, hogy megérzik.
Amikor van időnk.
időnk... mint a tenger...
Amikor ott vagyunk egymásnak és nem számít semmi..



Amikor annyira jó, hogy sírok örömömben, de egyszer csak mindennek vége lesz.
És üresség.
És annyira fáj, hogy sikoltozni tudnék, megint. És ezt a mondatot már annyiszor írtam... de mindig megtörténik..

És én csak.. már nem tudom hová kapjam a fejem.
Fogalmam sincs hogyan állíthatnám ezt meg..
mert mindig megtörténik, hogy kifutunk az időből...






És összetörik a szívem. újra meg újra..