2013. december 26., csütörtök

18

holnap amikor felkelek 18 gyertyát fogok elfújni. 

érdekes. ami óta csak az eszemet tudom ezt a napot várom. tudod K, mindig is mondogattuk "ha egyszer 18 leszek végre legálisan csinálhatom azt amit már 14 éves korom óta művelek"
és most mégis, ha erre gondolok görcsbe rándul a gyomrom, nyelni alig tudok, kell egy cigi kettőháromnégy egymás után zsinórba.
kifestettem a körmöm de túl hamar kezdtem el mást csinálni, kapkodni, minek, hisz ugy sincs hova menni... 
túl hamar akartunk felnőni K. elhitetted velem, hogy ez kell nekem. ha te nem lennél az életembe egészen más lennék azt tudom... vajon megérné jónak lenni? hiszen olyan sok szép emlékünk van.. 

és most hogy itt állok a felnőttéválás küszöbén. nem érzek semmit. csak azt hogy mennyire fáj. hogy felelőségteljesen kéne viselkednem és nem megy. milesz ha vissza megyek és helloszoszi rögtön 2 év..? á nem, ez a legrosszabb szenárió. 


ez az első nap amikor tényleg de tényleg nem akarok többé felkelni. valami lehúz. a titkok, a sok hazugság, az árulás.. 

az egyik régi kedvenc blogom ezt írta valamikor: "akkor leszel nagylány, ha a lelki zsarolás már nem fog rajtad."  
ó, hát akkor én még kislány vagyok.
mert még mindig nem tudok felállni, az asztalra csapni és kimondani, hogy nem. 
nem szeretem ha ezt csinálod velem. 
hagyd abba.
én nem ezt szeretném.
szeretlek de a saját utamat kell járnom.
nem igazságos, hogy mindig belekényszerítesz valamibe, amihez semmi kedvem.
legyél egy kicsit önző S!

nem megy. nem megy. nem megy. 
a saját szerelmem mondta: ez a baj veled S, hagyod magad, nem állsz a sarkadra.....



megtaláltad a gyengepontomat









újévi fogadalmam: mindig megmondom az igazat, bármennyire is fáj.

2013. december 14., szombat

I miss you the way someone drowning remembers the air...

fájdalom az erkélyen
kifújom a füsttel együtt
könnyűvé válok
én is elszállok mint a füst.

nézz a szemembe és mondd, hogy nem akarod hogy vége legyen. mondd ki, hogy neked megéri várni és remélni, hogy nem lépek félre.
magam sem tudom, mi vonz annyira abban, hogy mással legyek.
talán az, hogy legbelül tudom, tisztában vagyok vele, hogy ez nem fog nekünk működni.
talán az, hogy ugyanannyira meg akarlak bántani, mint te engem mindenegyes nap valami aprósággal, egy szóval, egy mondattal, vagy pont azzal, hogy nem írsz semmit, csak pontokat.
pontpontpont. you destroy me 
széttépsz belülről. talán azért, mert téged okollak, amiért ennyire elvesztettem a fejem nyáron.

vajon megéri az a sok jó amit átéltem veled a sok rosszért cserébe?
hónapok óta először, sőt életemben először szembe nézek a tetteimmel: az összes pénzemet és időmet valami nagyon rosszra költöttem.
ebből álltak a napok.
nem tudom, hogy ez-e az igaz szerelem. nem a legjobbat kéne kihoznunk a másikból? megállítani egymást, mielőtt mélyebbre süllyedünk az életben?

mindig is meg volt bennem a tendencia, hogy elzülljek, ebben semmi kétségem sincs. de pont ezért lehetséges, hogy nem vagyunk egymáshoz valóak?
az kéne, hogy megállíts mielőtt elkövetem ugyan azt a hibát újra és újra. és törvényt szegek. és elveszek a nagyvilágban.
te voltál az első, de nem tudom meddig bírom, hogy te legyél az utolsó is.