2011. június 13., hétfő

szükségem van rád.

az arcomról lekopott a régi mosoly. egy egészen újat birtokolok most. Az új kevésbé fényes, már nem ragyog. Szélesebb, de hamisabb. nem tehetek róla. a mosolygás nem megy ezekben a napokban. nem jeleskedik. szomorú, de hát mit lehet tenni? mit tehetnék? hangzik el a keserű kérdés.
egy országot magam mögött kellett hogy hagyjak. emlékeket, barátokat.
érdekes, ahogy néha(néha? minden második percben..) megszáll a nosztalgia. ahogyan hiányoznak a dolgok, amik miatt régen káromkodtunk. a szokások és a mozdulatok. a helyek, amiket gyűlöltem és most mégis..
új helyre érkeztem hát, új életformával. megújultam, de a lelkem egy darabja soha nem fog maradt a városban, ami visszahúz, amit utáltunk, amit elátkoztunk ezerszer is, amit rongáltunk és tönkretettünk. ahol hazudtunk a korunkról, és csaltunk. ahol éjszakáztunk szabadon semmitől sem félve.
két tizenéves lány, varázslattal megóvva a rossztól.
mennyire felelőtlenek voltunk istenem!
mennyi veszély leselkedett ránk! de mi megtettük. nem egyszer..
vajon megismételném mindazt?
kétségkívül a válasz nem.
de a szívem szakad meg, hogy ott kellett hagynom azt az énemet.
aki nem félt senkitől
mert itt fél szeretni, fél őszinte lenni.
és legfőképpen fél, hogy elhagyják, hiszen már oly' szokszor veszített..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése