fájdalom az erkélyen
kifújom a füsttel együtt
könnyűvé válok
én is elszállok mint a füst.
nézz a szemembe és mondd, hogy nem akarod hogy vége legyen. mondd ki, hogy neked megéri várni és remélni, hogy nem lépek félre.
magam sem tudom, mi vonz annyira abban, hogy mással legyek.
talán az, hogy legbelül tudom, tisztában vagyok vele, hogy ez nem fog nekünk működni.
talán az, hogy ugyanannyira meg akarlak bántani, mint te engem mindenegyes nap valami aprósággal, egy szóval, egy mondattal, vagy pont azzal, hogy nem írsz semmit, csak pontokat.
pontpontpont. you destroy me
széttépsz belülről. talán azért, mert téged okollak, amiért ennyire elvesztettem a fejem nyáron.
vajon megéri az a sok jó amit átéltem veled a sok rosszért cserébe?
hónapok óta először, sőt életemben először szembe nézek a tetteimmel: az összes pénzemet és időmet valami nagyon rosszra költöttem.
ebből álltak a napok.
nem tudom, hogy ez-e az igaz szerelem. nem a legjobbat kéne kihoznunk a másikból? megállítani egymást, mielőtt mélyebbre süllyedünk az életben?
mindig is meg volt bennem a tendencia, hogy elzülljek, ebben semmi kétségem sincs. de pont ezért lehetséges, hogy nem vagyunk egymáshoz valóak?
az kéne, hogy megállíts mielőtt elkövetem ugyan azt a hibát újra és újra. és törvényt szegek. és elveszek a nagyvilágban.
te voltál az első, de nem tudom meddig bírom, hogy te legyél az utolsó is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése